A gázszerelő apám vitt el kihúzatni a bölcsességfogamat

Az apám gázkészülékek meghibásodásával foglalkozik, tehát gázszerelő. Sokat dolgozik, sokan hívják, hiszen jó szakember. Viszont, mióta egyetemre járok még többet dolgozik. Egyszer észrevette, amint szokásomtól eltérően lassan eszem meg a vacsorát.

  • Mi az lányom, miért eszel olyan lassan? – kérdezte.

Anya rögtön kiakadt:

  • Mi van kislányom, talán nem ízlik a főztöm? Pedig direkt a kedvencedet csináltam!
  • Jaj dehogy is! Nagyon finom, pont ezért eszem ilyen lassan! Hogy tovább tartson, tudod! – kacsintottam.

Anya lelkét megnyugtattam, így evett tovább, apa viszont szúrós szemmel nézett rám, amolyan “még nem végeztünk” nézéssel.

Másnap hozott be nekem egy kis almát:

  • Kérsz? – kérdezte.
  • Most, kösz nem. – válaszoltam.
  • Miért nem? Hiszen imádod az almát! És ezek frissek, most hoztam a piacról!

Ránéztem az almákra és tényleg gyönyörűek voltak.

  • Talán egy jó almaturmix most jól esne. Le tudnád nekem turmixolni?
  • Hát, persze, csak előbb harapj bele!
  • Miért?
  • Harapj!
  • ???
  • HARAPJ!! AZ APÁD VAGYOK ÉS AZT MONDTAM, HOGY HARAPJ BELE AZ ALMÁBA! – őrjöngött, én meg félelmemben beleharaptam és felvisítottam
  • Áúúú!
  • Áhá! – mutatott rám. – Tudtam! Neked fáj a fogad!
  • Micsoda? Nem is! – tiltakoztam.
  • De igen! Engem nem csapsz be! Irány a fogorvos!
  • Neee! Apaaa! Nem fááj!

Bíztatásul azért felkerestük az apa haverja által ajánlott oldalt, ahol érdekes írások voltak a bölcsességfogakról, és nem mellesleg egy korszerű, jólműködő fogászat weboldala is volt egyben ez az oldal. A leírtak alapján nagyon úgy tűnt, hogy nekem bizony ki kell húzni a fogamat. Apával rákattintottunk az időpont kérésre. Apa telefonon is beszélt a fogorvossal, és apa elmondása szerint szimpatikus, kedves ember a dokibácsi, és mivel a haverja ajánlotta, így mi lenne, ha elmennénk hozzá? Csak úgy, kíváncsiságból… És ha ő azt mondja, hogy nem kell kihúzni, akkor nem kell kihúzni.

A fogorvosok valamiért nem mondják ezt sosem. De amikor beléptem a rendelőbe, egy modern barátságos helynek tűnt, a doki pedig mosolyogva köszöntött minket. Oké, nem is olyan vészes. Beültem a székbe, és meglepően kíméletesen bánt velem. Először csak befújt valamivel, aztán nézegette, kicsit megpiszkálta, de óvatosan. Majd elért arra a területre. Épphogy csak hozzáért, máris felordítottam.

  • Látja, doktor úr! Erről beszélek! – mondta apa. – Ki kell húzni a bölcsességfogát!
  • Neem, nem igaz! – ellenkeztem. – Tök jól van a bölcsességfogam, csak kicsit most érzékeny időszakát éli. Nem kell egyből kinyírni!

A doktor nevetett a vicces tiltakozásomon, és belement a játékba.

  • Petra, nézd! Nekem ez a bölcsességfog megsúgta, hogy ő bizony szabadságra vágyik. Ez a baja. Ezért kínoz ő téged. El kell, hogy engedd! – adta elő a drámát.

A fogorvos rájött az észjárásomra, így kénytelen voltam feladni a dolgot. Mire apám elkezdte énekelni a 90-es évek egyik slágerét, amibe az van, hogy “El kell, hogy engedj…”

Hirtelen már nem bírtam több megaláztatást elviselni édesapámtól, így beadtam a derekam:

  • Jó, rendben, legyen! Beleegyezek, hogy eltávolítsuk!
  • Nagyszerű! – ujjongott apám.

Azt kell hogy mondjam, hogy most így visszagondolva, nem is volt olyan vészes, mint ahogy rettegtem tőle. Nyilván valamennyire fáj, de azért a fölösleges pánikot előtte sajnálom inkább. A fogorvos nagyon jó munkát végzett, és pár nappal utána, már egyáltalán nem fájt a fogam. Boldogan tudtam enni még az almát is!