Itt a nyár, készülj a fűtésre!

Az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén is hatalmas kánikulára számíthatunk a nyáron. Az embernek eszébe sem jutna a harminc fok fölötti forróságban a fűtésre gondolni, de aki igazán előrelátó, már most elkezd a télre tervezni.

Régóta szerettem volna egy saját cserépkályhát a nappaliba. Több helyen láttam már, még a nagyszüleimnek is volt, és mindig vonzott a hangulata. Persze ennyi információval még nem tudtam mit kezdeni, így utánakerestem a neten, és megtudtam, hogy nem csak fatüzelésű cserépkályhák vannak. Egy gázkályha tökéletes lenne az én otthonomba is, a lakást remekül befűtené pillanatok alatt, ráadásul illene a nappali összképébe.fire-326414_640

Nyáron kell elkezdeni

Azt viszont tudni kell, hogy cserépkályhát nem télen kell építeni, sőt, az ősz is késő hozzá. Nyáron, épp a legnagyobb melegben a legcélszerűbb a jövőbeni fűtésre költeni, és könnyű megérteni, hogy miért, ha az ember kicsit kutakodik a témában. A frissen elkészült cserépkályhába az építés során nedvesség kerülhet, és ha azonnal begyújtanánk, olyan mennyiségű vízgőz keletkezne, amellyel a kályha nem tudna megbirkózni, ami robbanáshoz vezethet.

Éppen ezért kell nyári meleget kihasználni arra, hogy kiszárítsuk a felépült cserépkályhát, ezzel megelőzve a bajt. A forróság a hasznunkra válik, így már most el kell kezdeni tervezgetni, milyen cserépkályhát akarunk a nappaliba.

Ha a nyár végére elkészül, ősszel az első hidegekben már be is kapcsolhatom majd. Magamat ismerve tudom, úgy sem bírnám megállni, hogy a télig ne használjam.